Szellemek léteznek!

Ez is csak egy újabb unalmas nyári este mint eddig az összes többi, meleg van, hallani a tücsköket, a késő esti madarakat. Megint nem történik semmi.

A barátaimmal kitaláltok, hogy menjünk le a közeli tóhoz, jó szórakozásnak ígérkezett, mindannyian szerettünk a kisértet sztorikat, és egy elátkozott tó a legjobb helynek ígérkezett egymás ijesztgetésére.

Hétvégére tűztük ki az időpontot, hogy mindenkinek megfelelő legyen.

Elkezdtem készülődni egy nappal az indulás előtt, mert tudtam, hogy úgyis csak kapkodás lesz az egészből ha másnap reggel szedegetem össze a ruháimat. Ekkor kezdődtek a furcsaságok, amiket akkor sajnos még nem vettem figyelembe. Már megszoktam, hogy eltünek a dolgaim és különbőző helyeken tünnek fel, egyik napról a másikra. De ez valahogy más volt, lépéseket hallottam a parkettám, és most napközben is, nem csak éjjel ahogy már megszoktam, a fürdőben többször lesett a polcról a tusfürdő, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy úgy tettem oda, hogy ne tudjon leesni. -nem bosszantom magam, biztos csak előre izgulok a kiruccahnás miatt-mondtam magamnak. Úgysem hiszek a szellemekben.

lefeküdtem aludni, egész éjjel rémálmok gyötörtek, egy furcsa alak megpróbált lebeszélni a tóhoz való menetelről. Mikor nemet mondtam neki, égető érzés járta át a testem, szinte éreztem ahogy belélegzem a füstöt marta a torkom folytak a könnyeim, és éreztem ahogy valaki eltöri a nyakam. Felriadtam. egyből kirohantam a fürdőbe, ahogy néztem magam a tükörben, vörösek voltak a szemeim mint mikor kicsípi öket a füst, és különös kéznyomot véltem látni a nyakamon. Akkor ezt a képzeletemnek tudtam be, biztos megártott az álom. A biztonság kedvéért eltettem egy sniccert is, hátha megnyugtat.

Szokás szerint az egyik barátom visszamondta a kirándulást azzal az indokkal, hogy nem ér rá mert "takarít", miért nem képes megmondani, hogy nincs kedve jönni.

Elindultunk ketten, semmi különös nem volt az úton, napközben se történt semmi említésre méltó, beesteledett és még fürdőruhában ültünk a tóparton, mikor hangokat és lépéseket hallottunk, megjelent 3 férfi, először semmi különösre nem gondoltunk, de ahogy egyre közelebb értek, egyre gyanúsabb lett a dolog, ahogy megindultak felénk, felpattantunk és elkezdtünk futni, ami mezítláb fürdőruhában nem volt túl kényelmes az erdős részen, csak futottam és futottam, már éreztem hogy nem kapok levegőt hogy szúr az oldalam, és itt követtem el azt a hibát amit a mai napig bánok, hátranéztem, hogy még mindig követ-e, megbotlottam, és olyan erővel vágódtam el a földön, hogy hitelen kimaradt pár másodperc, azt éreztem ahogy a kövek belevágnak az oldalamba, egy élesebb dolog belevág az alkaromba, hallottam ahogy roppant a bokám, és utána elnyelt a sötétség.

Felébredtem, sötét volt, csak a láncokat éreztem ahogy belevágnak a húsomba, a kezemen és a lábamon. Mindenem fájt, éreztem a horzsolásokat a bőrömön, megtapogattam a bokámat legalább háromszorosára volt dagadva, csordogált a vér az alkaromból. Hol lehetek? A pánik úgyse old meg semmit, ha elkezdek sikitozni csak elöbb ölnek meg, és még kitudja mit terveznek velem. elkezdtem rángatni a láncokat hátha sikerül kiszabadulnom, az egyik nagyobb rántásnál sikerült kirántanom a helyéről a vállamat, érzetem ahogy elmozdulnak a csontok, lerogytam a földre. Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, nemhogy nem szabadulok ki még saját magamban is kárt teszek. Újra elájultam a vérveszteségtől. arra keltem, hogy vonszolnak a földön, ellenáltam, elkaptam az egyik férfi kezét abban a pillanatban m,int egy áramütés belenyilat a fájdalom a sérült vállamba, de minden erőmmel megpróbáltam ellökni, olyan pofont kaptam jutalmul, hogy eltört az állkapcsom, éreztem ahogy ömlik a vér a számból, de utolsó elkeseredése,ben beleharaptam a kézfejébe, éreztem ahogy a csontjai roppannak a fogaim alatt, eleresztett, elkezdtem futni, sajgott a törött bokám, de futottam, mig el nem jutottam egy terem szerü helyre, láttam középen egy kőtömböt, pont olyat mint a filmekben, amin áldozni szoktak, ekkor láttam meg a barátomat akivel jöttem, kikötve a sarokba, megpróbáltam odafutni hozzá, mikor belekapaszkodott egy kéz a hajamba és arcal nekivágott az asztalhoz, az ütés az orromat érte, elöntötte a szám és a tüdőm a saját vérem, odakaptam a kezem és hiányzott egy darab a szontból az ütéstől. felpakoltak az asztalra lekötöztek. A barátomat néztem, láttam az arcán a szánalmat és a félelmet. odalépett mellém egy nő, izzo vasat tartott a kezében, és azt suttogta -nem tettszik ahogy nézitek egymást, nem fog sikerülni a varázslat ha nem öljük meg az utolsó reménysugarat is- és ahogy elhajolt tőlem éreztem ahogy az izzó vasat belenyomja a szemembe, csak üvöltöttem dobáltam magam amennyira tudtam a láncoktól, már égett a torkom a vértől és a sikitozástól,immár vakon néztem a semmibe az üre szemgödreimmel, félájultam az jutottam az eszembe, hogy mivel érdemeltem ezt ki, hogy miért nem halok már meg végre. miért kell ennyit szenvednem. Valami suttogásfélét hallottam, éreztem a kés hideg pengéjét a nyakamon, ahogy belémvágott, már nem fájt, hideg volt, a forró vérem végigfolyt a nyakamon, fáztam, minden sötét volt, átadtam magam a tudatlanságnak, vajon van valami a halál után?  vagy csak a sötétség és az örök álom? ekkor a barátomra gondoltam ,haragot és csalódottságot éreztem, miért kell neki is meghalnia , miért nem tudtam neki segíteni? Elnyelt a belső hideg.

Valami fényt láttam, nem ez nem lehet, hiszen vak vagyok, és már nem fáj semmim, egyre több fénypontot láttam, felültem, legalábbis azt hittem, körbeálltak a fénylő alakok, szellemek voltak, megkínzott szellemek, mind kezén és lábán láncot, csupa vér ruhával elvágott torokkal.

-Titeket is ők öltek meg?-kérdeztem suttogva- az egyik közelebb lépett hozzám és belenézett a szemembe, vagy inkább a helyébe.

-igen, minket is elkaptak de nem ők, ez egy csoport akik feláldozzák az embereket az örök élet reményében, mindig akad pár bolond akik próbálkoznak. Próbáltunk üzenni neked, hogy ne gyertek ide.

-Tutom-mondtam elcsukló hangon-De mit tudnék most tenni? Hogyan menhetem meg a barátomat, hamár én meghaltam..

Ekkor ébredtem rá, hogy már vagyok leláncolva, és szabadon mozoghatok, sőt látok is, de ők nem látnak engem, legalábbis még nem, megálltam a testem mellett, szörnyen nézett ki, a hosszu hajam megtépve a szememim helyén csak két fekete luk nézett a mennyezetre, az orom betörve, hiányzott belőle egy darab,a testemen mindenhol vágások és zúzódások, a bokám és a vállam természetellenes szögben lógott, összességében undorító volt. Újra éreztem a haragot ami eddig is bennem volt de most feléledt, egy határozott mozdulattam a késes nőt olyan erővel vágtam a falnak, hogy nemcsak eltört a nyaga szétrobban a koponyája a kövön. tettszett, tulságosan is, a férfi felé fordultam, a fogaim nyoma ott volt a kezén. – a fülébe suttogtam- ez is tettszik?, most én jövök. Láttam a félelmet az arcán-Nocsak, csak nem szellemet látsz?-egy mozdulattal kitéptem a bal karját. A többiek csak álltak körülöttem, nem szóltak egy szót se, csak néztek, ahogy körbefordultam összeaszott holttesteket láttam mindenhol a padlón, különböző szakadt véres ruhákban, különböző korokból. Mind itt voltak, mind itt voltak végig bezárva, éreztem az emlékeink keserű fájdalmát, mind megölték a támadóikat és ezért a lelkük örökre itt ragadt büntetésből, elmosolyodtam a felismeréstől. Izgalmat akartam, hát megkaptam, hamár örökre ittleszek, legalább megmentem a barátomat. A férfi megpróbált eléfutni de a többiek az utját állták, belemartak a húsába, elkezdték széttépni, lefejteni a bőrt és az izmokat róla, ő pedig csak sikitozott. Odamentem a barátomhoz, de nem félt tőlem, lepattintottam a láncait. -Szabad vagy, vigyázz magadra. egy utolsó kérésem lenne hozzád, vidd haza a testem, és a többiekét is. had legyenek szabadok.

Ezután mi történt? Nos mindenkinek más a szabadság, eggyikünkse léphetett tovább a tettei miatt, de már nem voltunk a barlang rabjai. örök kárhozatra lettünk ítélve.

Szellemek márpedig vannak. De hogy ki a rossz és ki a jó, azt mindenki maga dönti el.

by Shawn_Mendes_Wife